- Személyesebbé tette a Google a mesterséges intelligenciáját, belenézhet a levelezésbe, böngészhet a fotók között
- Vereséggel kezdett a Real új edzője, a másodosztályú Albacete ejtette ki a csapatot a spanyol kupából
- Már az óvodások is saját mobilt kapnak – derül ki az NMHH friss kutatásából
- Itt a fordulat, Trump szavaira ütik az olajat
- Nagyon bepöccent Magyar Péter
- A BUX kissé visszalépett nyitáskor
- Részletezte a KSH, hogyan zuhant be az ipari termelés tavaly év végén
- Megszólalt az UniCredit a nagy felvásárlási pletykákról
- Robert Fico ígéretet tett a magyarországi kampánnyal kapcsolatban
- Az EP frakcióvezetői elítélik azt, amit Trumpék Grönlanddal művelnek
- Két tűz között: hétvégén a legkiszolgáltatottabbak az egyedül élő idősek
- Halálra gázoltak egy embert az Üllői úton
- Háborús üzenet Trumpnak? Európai katonák vonulnak Grönlandra az amerikai fenyegetések után
- A legszexibb téli illatok nőknek – és amit elárulnak rólad
- A hitelfelvételnél hátrányosabb helyzetbe kerülhetnek az alacsony jövedelműek
- Halálra gázolt egy embert Budapesten a 77 éves sofőr, majd elmenekült
- Mészáros Lőrinc ügyvédje Romániában próbál szerencsét
- Botrány Hollywoodban: Kiefer Sutherlandet elvitték a rendőrök
- Három izgalmas részvény, amit vennénk januárban
- Néha megkergülnek az önvezető kisbuszok a kínai utcákban – videó
- Ebből baj lesz: Tarjányi Péter súlyos veszélyre figyelmeztetett Iránnal kapcsolatban
- Gattyán pártja idén már nem indul el a választásokon
- Az EU külügyi vezetője: a világ jelenlegi helyzete láttán akár el is lehetne kezdeni inni
- Pályát vált Ungár Péter, otthagyja a politikát
- Musk MI-alapú csetbotja ezentúl nem készíthet szexuális tartalmú képeket valódi emberekről
- Adófizetői pénzekből pótolhatják a milliárdos hiányt? Mélyül a politikai kötődésű agrárcég botránya
- Új korszak indul az EU legszegényebb államában: erőből, egyenes pályán előzik meg Magyarországot?
- Rákapcsolt az AutoWallis, jelentősen nőtt tavaly a cég
- Diplomáciai üzenet Pekingből: Kína kész az új kereskedelmi paktumokra, de egy országgal óvatos
- Hét évig teljes szexuális absztinenciában élt a Házasság első látásra szereplője
- Debreceni milliárdos Sulyok Tamásnak: „szégyellje magát!”
- Magyarország egy szír antifasiszta kiadását kéri Franciaországtól
- Duplán pozitív nemzetközi telefonbeszélgetést folytatott Donald Trump
- "A világ szerint a Nyugatnak vége" - Európa már csak szükséges partnerként tekint Trumpra, alakul az új világrend
- Ezek lettek 2025 legbiztonságosabb autói az Euro NCAP szerint
- Megint megszólalt Trump Venezueláról
- Új rekord: bőven 2 másodperc alatt katapultál 100-ra a legerősebb Corvette
- Megkezdte a venezuelai olaj értékesítését az Egyesült Államok
- Gokartjával már tízévesen tönkreverte a felnőtteket a budapesti kisfiú
- Szlovákia is érzi az autóipar gondjait
- Spielberg 607 millió dolláros sci-fijét még mindig imádják a nézők, és várják a folytatást
- Magyarország kormánya azonnali bejelentést tett reggel – minden részlet nyilvánosságra hoztak
- Közleményt adott ki az Országos Mentőszolgálat egy 4 éves kislányról
- Trump azzal vádolta Ukrajnát, hogy akadályozza a békemegállapodást
- Stabil előnnyel vezet a Fidesz–KDNP a Tisza Párttal szemben
- 3 születési dátum, ami a számmisztika szerint „isteni lelkeket” jelez
- Amerikai-dán munkacsoport alakul Grönland sorsáról
- Trump kijelentései után esik az arany és az ezüst ára
- Lázár János alapítványa kapott pár ezer hektárnyi földet
- Nagyon rossz adatok jöttek ki az ipari termelésről
- Élő - Igazság Órája Takács Péterrel: "Nem adjuk a pénzünket Brüsszelnek!"
- 92 év aktív élet: Yoko Ono 11 mindennapi szokása, amit érdemes ellesni
- Kiütős számok jöttek a magyar iparról
- Nagy bejelentést tett Donald Trump az Egyesült Államok új célpontjáról (+videó)
- Aggasztó mélyrepülésben a magyar ipar, bajban az autó- és elektronikai gyárak: oda a 2026-os gazdasági növekedés is?
- Tóta W. Árpád: A keselyűk és a nemzethalál
- E számoktól megrettenhet Nagy Márton
- Pocsék teljesítmény az ipartól, itt vannak az okok
- Vihar előtti csend a devizapiacon - amerikai adatok billenthetik meg a forintot
- Már lekörözi az Ukrajnába irányuló magyar export az oroszországi kivitelt
- Budapesten halálra gázolt egy embert egy autós, majd elhajtott
- Öt banknak is tartozik a megroggyant agrárcég, aminél sikkasztás miatt nyomoz a rendőrség
- Eddig mindent megtettek, hogy kimaradjanak, hamarosan beléphet az EU-ba Trump elől menekülve egy ország
- Akkora hideg csapott le, hogy eltört a sín: fennakadásokra kell számítani a MÁV egyik vonalán
- Kiszáll a politikából Ungár Péter és gyerekvédelmi dolgozó lesz
- Ragyogás, frissesség és önbizalom – Ezek a hajszínek hódítanak 2026-ban
- Gréczy Zsolt alaposan kiosztotta a DK-ról hazudozó, földbuta Fekete-Győr Andrást
- Trump vámjai a chipgyártókat is elérték – így reagált a piac
- Trump vámjai a chipgyártókat is elérték – így reagált a piac
- Hadházy: Koncz Zsófia mások adományaival pózolva készített propagandavideót
- Ezt tegye, ha azt látja, hogy valaki alatt beszakadt egy befagyott tó
- Hármas karambol Budapest egyik legforgalmasabb útján: aki teheti, kerüljön!
- Kamion és két autó karambolozott Budapest belvárosában, fennakadások a forgalomban
- Gyengébben indította a hetet a forint, de mi a helyzet ma reggel?
- „Alattvalókat képeznek, nem gondolkodó állampolgárokat” – Totyik Tamás szerint az oktatáspolitika tovább mélyíti a lemaradást
- Trump szerint abbamaradt a gyilkolás Iránban
- Lengyel külügyminiszter: Ziobro menedékjoga Orbánék szolidaritási gesztusa a korrupt nacionalista politikustársaknak
- Túl durva lett a Sydney Sweeneynek szánt beszólás a Golden Globe-on, ezért az utolsó pillanatban kivágták
- Több milliós segélyt kapnak a svájci tragédia áldozatai
- Halálra gázolt egy embert egy 77 éves férfi Budapesten, a helyszínről elhajtott, a reptéren fogták el a rendőrök
- Kiderült, Trump milyen támadást tervez Irán ellen
- Videón, amint evakuálják a Nemzetközi Űrállomás asztronautáit
- Ilyen nincs: halálos balesetet szenvedett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
- Egy 77 éves férfi halálra gázolt egy embert az Üllői úton, három óra múlva a reptéren fogták el a rendőrök
- Sydney Sweeney szexmunkásnak áll az Eufória harmadik évadának előzetesében
- A Ló évének hatása a kapcsolatokra: egyes csillagjegyek megtapasztalják az igazi szenvedélyt
- A nyugdíjasok egyre inkább hátrányba kerülhetnek a hitelfelvételnél
- Meghátrált a brit kormány a digitális személyi igazolvánnyal kapcsolatban
- Életbevágó kijelentést tett az iráni külügyminiszter
- A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”
- Halálra gázolt egy járókelőt, a rendőrök a reptéren kapták el az idős férfit
- Süllyedünk: egész városokat nyelhetnek el a folyótorkolatok
- Kevés volt Varga Barnabás, zakót kapott a görög klubja
- Beavatkozik a kormány a napelemes piacon, rengeteg rezsiszámla lehet érintett
- Magyar energetikai milliárdos befektetésével indul új CNBC-csatorna
- Magyar energetikai milliárdos befektetésével indul új CNBC-csatorna
- Egy tállyai díler ügye zárult le
- Balesetezett a Samsung gyár dolgozóit szállító busz, az alkalmazottakat még a mentők kiérkezése előtt továbbvitték az üzembe
- Veszélyes módszer terjed: mesés vagyont loptak el a kriptós csalók
- Baráti országokkal tárgyalna Trump a nyersanyagimportról
- Fontos értesítés érkezik, sokat spórolhatunk vele
- Hajtóvadászatot indított a rendőrség egy hajnali budapesti halálos gázolás miatt
- Milliók várják a Netflix legminőségibb sorozatának visszatérését – már úton van
- Poloska felszólította Robert Ficót: 88 napod van eltörölni a Beneš-dekrétumokat
- Ungár Péter kiszáll a politikából, gyermekvédelmi dolgozó lesz
- Meglepő, mit gondolnak a nők az eljegyzési gyűrűjük áráról
- Felbukkant az orosz vezérkari főnök: mindenütt offenzívában vannak, robog a hadsereg a fronton
- Meghátrált Lázár minisztériuma – ez következhet a tüntető fuvarozók ügyében
- Som Krisztián elmondta, milyen most a viszonyuk volt feleségével, Balogh Edinával
- A világ állapota alapján talán ez lenne a megfelelő pillanat elkezdeni inni
- Csütörtök reggeli túlélőcsomag: időjárás, hírek, árfolyamok, névnap (2026. január 15.)
- Szűken mérték a gólokat szerdán a Serie A-ban, és ebből az Internazionale duplán profitált
- Öt banknak is tartozik Kósa Lajos rokonának válságba került cége, csak a banki adóssága meghaladhatja a 10 milliárdot
- Tragikus baleset történt: Karambolozott a Samsung-gyár dolgozóit szállító busz
- Síntörés miatt késésekre kell számítani a győri vasútvonalon
- A kormány megmentheti Kósa Lajos rokonának agrárcégét
- Összeütközött egy kamion és két autó a Rákóczi hídnál, nagy torlódás várható
- Donald Trump meghátrált Kína erejétől
- Létezik a balsors, és tényleg régen tép? – Tanulságok a kudarcainkból
- Előkerültek a részletek az ukrán F-16-osok bevetéséről: ezernél több légi célpontot semmisítettek meg a pilóták
- Akár el is lehet kezdeni inni – így reagált a globális történésekre az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője
- Magyar polgármestere lett az erdélyi Bánffyhunyadnak
- Ingyen tüzelőt oszt az állam a brutális hideg miatt: bárki megkaphatja, aki rászorul
- Robbanásszerűen nő a mesterséges intelligencia iparág egyik legfontosabb vállalata
- Az új edző első meccsén a Real Madrid kiesett a Király-kupából
- M1 = 13, ennyi kilométeren van torlódás az autópályán
- Újabb vámot vetett ki Donald Trump
- Milák Kristóf „kis noszogatásra” beugrott a vízbe, és újra medencében edz
- Miért várunk gyors megoldást hosszú évek sebeire? A terápia, mint türelemjáték
- Sorsára hagyta
- Orbán Viktor kiszabadult! - Lezajlott az első hólapátcsata
- Itt a vége: Ungár Péter otthagyja a Parlamentet, elmegy dolgozni
- Csütörtöki forgalomkorlátozások Budapesten
- Eszkalálódnak a tüntetések Minneapolisban Good lelövése után, újabb férfira lőttek rá az ICE fegyveresei
- Trump szerint egyetlen szó akadályozza a békét Oroszország és Ukrajna között
- A lengyel külügyminiszter szerint Ziobro menedékjoga Orbánék szolidaritási gesztusa a korrupt nacionalista politikustársaknak
- Halálos balesetben volt érintett a Samsung dolgozóit szállító busz: az alkalmazottakat a mentő kiérkezése előtt bevitték a gyárba
- Egyik lábbal sem kelt fel a forint
- A forint reggel a szundi gombot választotta
- Megjelent egy új, veszélyes ragadozófaj Magyarországon
- Lázár János alapítványához került több ezer hektárnyi föld, amit eddig börtönök használhattak
- Beugratós kvíz: Kitalálod, hogy fiú- vagy lánynevet mutatunk?
- Valami készül – Irán felett eltűntek a repülők, teljesen kiürült a légtér
- Teljes a káosz a Ferrari 2026-os autója körül
- Két gyanúsítottat hallgattak ki a Semmelweis csalási ügyében
- Nem saját saját vélemények
- Varga Barnabás egykori klubtársa gyönyörű és röhejes góllal okozta a Real Madrid vesztét
- Marozsán kiemelt ellen, Fucsovics argentin riválissal kezd az Australian Openen
- Nincs vége: ónos esőre figyelmeztetnek Magyarországon
- Torlódás a Rákóczi hídnál
- Eltört a sín a győri fővonalon, jelentős késésekre kell számítani
- Már 13 kilométeres dugó az M1-es autópályán
- A kitoloncolások ügyében nagyot lép előre Németország
- Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?
- Egy albínó mókus rabolta el a világ szívét
- 91 évesen valóra vált egy idősotthon lakójának rendkívüli álma: Imre vastapsot kapott érte!
- Ez a 9 dolog megváltozik, amikor önazonos nővé válsz
- Megújult a Nemzeti Választási Iroda honlapja, minden adat elérhető április 12-ről
- Kiszáll a politikából Ungár Péter, gyerekvédelmi dolgozó lesz
- Ungár Péter visszavonul a nagypolitikától, fontos területen dolgozik majd
- 444: Balesetezett a Samsung gyár dolgozóit szállító busz, de a dolgozókat még a mentők kiérkezése előtt bevitték a gyárba
- Nagy-Britannia felfüggesztette teheráni nagykövetségének működését
- Iraki kurd fegyveres csoportok rontottak Iránra
- Adóemelés – a WHO szerint túl olcsó az alkohol, ezért iszunk annyit
- Történelmi fordulat készül a Iránban: előkerült egy jól ismert név, aki megbuktathatja a kegyetlen rezsimet
- Megvesszük, de használhatatlanná válik - Vérlázító probléma hízik egyre nagyobbra
- Aknákat kell hatástalanítaniuk az Otthontámogatást igénylő közszolgáknak
- Európai országok közös hadgyakorlatot tartanak Grönlandon Trump fenyegetéseinek árnyékában
- Részleges látogatási tilalmat rendeltek el a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórházban
- Özvegye Kálloy-Molnár Péter utolsó napjáról: Megvárta a fiát, és akkor ment el
- Eltűnt a magyar szépségkirálynő, közleményt adott ki a rendőrség
- Csütörtöki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- Titkos Pentagon-eszköz állhat egy rejtélyes, amerikai katonákat sújtó betegség hátterében
- Dél-Korea elnöke, és Japán miniszterelnöke mindenkit meglepett, látványos módon zárták le a csúcstalálkozójukat
- Szörnyű kapushibákkal verte az Arsenal a Chelsea-t a Ligakupában
- A fagy és a hó után most a köd telepszik ránk
- Vírusként terjed a rendőrökről készült felvétel – döbbenetes, mire lettek figyelmesek a dermesztő hidegben
- Nagy-Britannia felfüggesztette teheráni nagykövetségének működését és evakuálta a személyzetet
- Váratlan fordulat: Trump szerint nem az van az ukrajnai béke útjában, akit mindenki gondol
- Trump visszavett Iránnal kapcsolatban, szerinte a fenyegetései miatt leálltak a kivégzések és gyilkosságok
- Egész Magyarországra kiadták a figyelmeztetést csütörtökön
- Síntörés miatt 10 km/órás sebességkorlátozást vezettek be a győri vasútvonalon
- Kijött a rendelet: ingyen adja a tűzifát a kormány, azt is tudni, hogy meddig
- Szakértő: akár jól is elsülhetne a Mercosur-EU szabadkereskedelmi megállapodás, de a magyar agrárium tényleg veszthet
- Új tervvel állt elő Orbán Viktor a választások előtt, már nem konzultál
- Irán nem tervez akasztásokat
- Fagy okozta síntörés miatt jelentős késések várhatók a győri vasútvonalon
- 5 szempont, mely szerint a január a legjobb hónap az utazásra
- Dobrev Klára teltházas rendezvényt tartott Szentesen, 10 százalékos DK-val lenne elégedett (+videó)
- Ez a gyümölcsfa a legjobb a kertedbe a születési hónapod alapján
- Balesetezett a Samsung gyár dolgozóit szállító busz, de a dolgozókat inkább bevitték a gyárba egy másik busszal, még a mentők kiérkezése előtt
- Nagy változás történt az április 12-ei választás előtt
- Ungár Péter kiszáll a politikából
- Folytatódik az Avatar 3. hódítása – dől a pénz
- Nagyon forrósodik a helyzet – az USA-nak már a ravaszon van az ujja
- Nem az irányítótoronyból, de még csak nem is a reptérről fogják irányítani a gépeket Ferihegyen
- Itt a MÁV soron kívüli rendkívüli bejelentése – rengeteg utast érint, súlyos helyzet állt elő
- „Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár
- 3 film, ami felülmúlhatja 2026 egyik legjobban várt filmjét
- Trump első évének végére az európaiak kevésbé szövetségesnek, sokkal inkább szükséges partnernek tartják az USA-t
- Mikor jön a tavasz 2026-ban? A csillagászati tavasz kezdete, a tavaszi nap-éj egyenlőség, a húsvét, az óraátállítás 2026-ban és a tavaszi szünet dátumai
- Kvíz: Felismered kép alapján az európai fővárosokat?
- Riasztást adtak ki: ónos eső, sűrű köd, és havazás is lehet csütörtökön
- A T. rex látása jobb volt, mint a sasé, és nem csak a mozgó dolgokat látta, mint a Jurassic Parkban
- Ukrajna új szuperfegyvere áttörheti az orosz légvédelmet: mesterséges intelligenciával vadászik célpontjaira
- Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön
- A rendkívüli hideg miatt ingyenes az állami tűzifa
- A banki részvények zárásra lehúzták a New York-i tőzsdét
- Nem konzultál, petíciót indít a kormány
- Nyolcvan ember – Ennyin múlik, hogy a budapesti metróállomások minden nap tiszták legyenek
- Ungár Péter kiszáll a politikából és gyerekvédelmi dolgozó lesz
- Síntörés az egyik magyar fővonalon, lassabb vonatközlekedésre kell számítani
- Visszavonul a politikától Ungár Péter
- Megvan a boldog élet igazi titka
- Ez a 3 csillagjegy végre lezárhat egy nehéz időszakot
- Tíz kilót fogyott koncertjére Csepregi Éva
- Ez már nem politika, hanem végjáték
- Sikorski lengyel külügyminiszter a 444-nek: Orbán korrupt nacionalizmusa nem patrióta
- Miért zavarja a szlovákokat a Felvidék kifejezés?
- Két táborra szakadt az internet, hamarosan trófeafeleség lehet Kylie Jennerből
- Síntörés miatt lehetnek fennakadások a győri vonalon csütörtökön
- Ezt hozza 2026. január 15. a numerológia szerint: kedvező nap ez a pénzügyi döntések meghozatalára
- Jennifer Lawrence elárulta, ez az egy dolog tartja életben házasságát
- Donald Trump egyetlen nevet mondott, hogy ki miatt nem sikerült még lezárni a béketárgyalásokat - Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index csütörtöki hírösszefoglalója
- Hoztunk egy havas, jeges, igazi téli autós kvízt
- Hallgassuk a Népszavát! – 2026. január 15.
- Hóangyalok, hóhányók
- Sior-karcok Skóciából
- Ki akar itt háborút?
- MI, a hazaáruló
- Vér és sikoly
- Történelmi pálfordulások
- Lélekmérgezés
- Napi kvíz - Ha a 8 kérdésből 6-ra helyesen válaszolsz, akkor te szinte zseni vagy
- Így halt meg Kálloy Molnár Péter: torokszorító titok a feleségétől
- Nagy Sándor Gyula: az USA azt akarja, hogy a venezuelai rezsim békésen adja át a hatalmat az ellenzéknek
- Új korszak kezdődik az Európai Unió egyik legszegényebb országában
- Ungár Péter otthagyja a politikát és gyerekvédelmi dolgozó lesz
- Új kampányt indít a Fidesz több politikusa
- Több mint ötezren jelentkeztek, a kerületek harmadában már beteltek a szavazatszámláló bizottságok
- Öt banknak is tartozik Kósa Lajos rokonának agrárcége, amelynek a vagyonából a kormány kártalanítaná a gazdákat
- Épp letarolja a netet egy bizarr app, ami azt ellenőrzi, hogy nem haltál-e meg
- Meghaltál már? – Egy morbid app, ami naponta ellenőrzi, hogy még életben vagy-e
- Lázár János alapítványa kapta meg az eddig a büntetés-végrehajtás által használt több ezer hektárnyi földet
- Nagy bajban a budapesti kukásautók, most dolgoznak a megoldáson
- Mi történt? Idén az iskolák nem kaptak ajánlást a Klebelsberg Központtól a gimnáziumi felvételihez
- Ha mentőápolónak mész, bírnod kell a bunkózást
- Eddig 800 ezer dollárt gyűjtöttek össze annak a gyári munkásnak, akit kirúgtak a Fordtól, mert beszólt Trumpnak
- Váratlan fordulatot vesz az időjárás: Nagyon készülj fel csütörtökön!
- Egy furcsa baleset videója: melyik autó vezetője a felelős, elindult a vita
- Szakadék szélén az európai autóipar: ez Magyarországnak is fájni fog, rengeteg állás szűnhet meg
- Népi hős lett Peti, a corsás hókotró, megbüntették a dorogi rendőrök
- Ma, január 15.: Lóránt és Loránd ünnepelnek – Boldog Névnapot!
- Trump most már „nagyon jól kijön” Venezuelával
- Magas vérnyomás: nem is a stressz vagy a túlsúly az oka?
- Figyelmeztet a nyugdíjguru: ezt még mindig nem tudják elegen, pedig sok pénz múlik rajta
- Dobrev Klára 10 százalékos választási eredménnyel lenne elégedett, szerinte reális cél, hogy a DK egy erős kampánnyal elérje ezt
- Nagy átalakítás a Balatonnál – fotók
- Álmában hunyt el a közkedvelt sportoló – a család is teljesen összetört
- Egy 28 éves apa meghalt, két kisgyermeke kórházba került
- Ha nem lenne a Tesla, Musk akkor is úszna a pénzben – mutatjuk miért
- Elvágta a kislány állát a pesti snowboardos léce, rohantak a mentők
- Időjárás 2026. január 15.: Ködös, nyirkos időre számíthatunk helyenként csapadékkal
- Időjárás: kellemetlen dolgok jönnek csütörtökön, és az is kiderült, mikor lesz nagy változás
- A dorogiak ünnepelték, a rendőrök viszont megbírságolták Pétert, mert hókotróvá alakította az Opeljét
- Sokkal fontosabb a magyar cégek számára Ukrajna, mint Oroszország
- A bizalom kiépült. Most színre lépnek a Temu magyar emberei
- 5 egyszerű trükk, amivel azonnal látványosan jobb fotókat készíthetsz az androidos telefonoddal
- Ördög Nóra hókirálynőként, fehér, áttetsző csipkeruhában robbantotta fel a netet
- Eltűnt a gyönyörű magyar szépségkirálynő, körözi a rendőrség
- Napi horoszkóp 2026. január 15.: kellemes meglepetések érhetnek
- Mínusz 8 fokkal kopog a hajnal, újabb havazás, ónos eső jön
- Kórházi ágyán köszöntötte Szentesi Évát születésnapján Tóth Vera
- Dráma a szánkópályán: Dani gerinccsigolyái törtek, amikor felborult
- Soha nem volt még ennyire „személyes” az Instagram – beköszöntött az új korszak
- Ezért körözik Kunu Máriót – elfogatóparancsot adtak ki ellene
- Ez vár a magyar pólóválogatottra az Eb-középdöntőben
- Napi horoszkóp 2026. január 15. – Külső megerősítés
- Hamarosan érkezik az HBO egyik leginkább várt sorozatának új évada
- Országos összesítő
- A meddőség lelki és biológiai oldala – így talált választ egy házaspár a problémára
- Hihetetlen, de már a Godzillát is lenyomta ez az új mozifilm
- 26 év után is nagyot megy George Clooney és Mark Wahlberg 328 millió dolláros katasztrófafilmje
- Országos határrendészeti összesítő
- Mikor van húsvét 2026-ban? Húshagyókedd, hamvazószerda és a farsang vége - pontos dátumok
- Ha nem vagyunk jól, az a párunkat is megviseli (x)
- Reuters: Az USA 24 órán belül lecsaphat Iránra
- Súlyos figyelmeztetést küldött az ügyfeleknek az egyik legnagyobb mobilszolgáltató
- Gyalázatosan focizgatott a Real Madrid Xabi Alonso kirúgása után, világraszóló égés lett belőle
- Gyökeres-gól és papírforma győzelem a londoni derbin
- Óriási pofonba szaladt bele a Real Madrid az új edzőjével
- Maria úgy vonz, mint egy mágnes
- Óriási gólok voltak az Arsenal-Chelsea rangadón – videó
- Egykori liverpooli ellenlábasa szomorította Szalaht, kiesett Egyiptom – ez Szoboszlaira is hatással lehet
- Már a nemzetközi sajtóban is erről írnak: óriási hőstettet hajtottak végre a magyar tűzoltók (VIDEÓ)
- Trump szerint értesítették, hogy véget ér az öldöklés Iránban, nem hajtják végre a kivégzéseket
- Ez igen: tízezrek ünnepelték Orbánt Németországban (VIDEÓ)
- Kihúzták a lottót, egy szerencsés játékos csaknem 300 millió forintot nyert
- Drámai fordulat az iráni válságban
- Időjárás: borult, párás, ködös napok jönnek, hétvégétől fordulat lehetséges
- Fekete-Győr Dobrev Klárának: DK parlamentbe jutása ma már puszta délibáb
- Dán külügyminiszter: Grönland amerikai megszerzése „egyáltalán nem szükséges”
- Trump hajthatatlan: Grönlandot akarja
- Magyar gól Lipcsében, a látványos szólógólnál is volt szebb a Bayern félbeszakadt bajnokiján
- Willi Orbán gólt szerzett a Freiburg elleni bajnokin
- Emlékséta Gyulán, a 28 éve eltűnt Szathmáry Nikolettre emlékeztek
- Dán külügyminiszter: Egyértelmű, hogy Trump meg akarja hódítani Grönlandot
- Menczer Tamás arról, hogy Magyar Péter szerint nincs tiszás megszorítócsomag: De, van!
- Azzal hívták őket a rendőrök, hogy 60 év után megoldották az ügyet: rokonuk a hírhedt amerikai torzós gyilkos áldozata lett
- Pánikolnak a románok: lerohanhatják őket az oroszok – a NATO nem védi meg a tagországát
- Kocsis Máté odapirított Fekete-Győrnek: Te meg inkább ne énekelj, nem értesz ahhoz. Se.
- Összefogás a békéért – közös kampányt indítanak a női digitális polgári körök
- Donald Trump továbbra is ragaszkodik Grönlandhoz, hiába tiltakozik Dánia
- Kína mesterséges napot épít: hatalmas lépést tett a korlátlan energia megszerzéséhez – ez megváltoztathatja az egész emberiséget
- Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök
- Ibrahimovicot meghökkentő baleset érte a futópadon — videó
- Trump szerint Dánia nem tudná megvédeni magát – nem változott az amerikai álláspont a háromoldalú találkozó után
- Elromlott a hangulat: esett Amerika
- Ott verik át féreghajtóval a vevőket, ahol álmukban sem gondolnák
- Lezártak két, Apáthy-szikla körüli turistaösvényt, mert túl sokan túráztak a környéken
- Ez a pénzes kvíz sokakat megizzaszt – ön tudja a helyes válaszokat?
- Saját 16 éves barátnőjének adta el a drogot a díler, tragédia lett a vége
- Trump ismét keményít: 75 ország állampolgárai előtt zárja be az ajtót
- Nyerőszámok és nyeremények a 3. heti Skandináv lottón - 2026. január 14.
- Beszédes listára került fel Karácsony Gergely – és nem, nem a városvezetői képességei miatt
- Rendkívüli: fokozódik a készültség, 24 órán belül az Egyesült Államok megtámadhatja Iránt
- Grönland: A külügyminiszterek szerint a vörös vonalak maradtak
- Ukrajna hadat üzenhet az USA-nak? Kijev és Koppenhága megegyezett
- Szükségállapotot hirdetett Zelenszkij
- Sajtó-helyreigazítási per sorozatot indított Magyar Péter és a Tisza Párt az Index ellen
- Csak most jutott el hozzám, hogy Fekete-Győr András már az előadóművészetekhez is ért!
- Kedves Klára!
- Újabb gyorsétteremlánc hódol be az iszlám étkezési előírásoknak
- Indul a nehézsúlyú jegybankok globális fizetési tesztje
- Dánia csapatokat küldött Grönlandra
- Tűzifaosztást rendelt el a kormány
- Európa legirigyeltebb országát is utolérte az autóipari válság: minden harmadik dolgozót elküldenek az óriásgyárból
- Dán külügyminiszter Washingtonban: „Nem mondom, hogy bármi meg van oldva. Semmi sincs megoldva”
- Szeptemberre kapott időpontot MR-re egy súlyos fájdalmakkal élő nő
- A nap legfontosabb hírei 2026.01.14.
- Hatalmas a baj Kijevben: szükségállapotot rendelt el Zelenszkij
- "Egy kis előjáték, sok szeretet" - nincsenek szavak Hailey Bieber új fehérneműs fotóira
- Saját lánya OnlyFans-oldalára iratkozott fel az apa
- Magyar Péter: Most omlott össze a Fidesz kampánya
- Csendes forradalmat indítottak az osztrák üzletláncok: nem kérnek Ursula von der Leyen Mercosur húsából
- "Egyértelmű Trump szándéka": tárgyaltak a harapófogóba szorított sziget sorsáról
- Böde-Bíró Blanka mindent megkérdezett – ezt mondta róla a posztrivális
- Kallas elszólta magát: már nem bírja józanul
- Jó hír a cukorbetegnek: végre engedélyezik a csodaterápiát az EU-ban
- Úgy mutatjuk Orbán Viktort, ahogy még sosem látta
- Kitört a baloldali belháború a Tisza és a DK között
- 10 milliárd dollárért vásárol be az OpenAI
- Különös katasztrófa a Dunán: egyetlen nap alatt két hajó süllyedt el, műtrágyát szállítottak – most mindenki azt vizsgálja, mekkora a vízszennyezés
- Attila, a hun nagyfejedelem és Tápiószentmárton rejtélye
- Elkezdett terjedni a rég elfeledett súlyos betegség, több százan betegek, ezek a tünetek
- Vörös hús az étrendben: hasznos tápanyag vagy felesleges kockázat?
- A valóság ismét szembejött és porrá zúzta a baloldal rémhírterjesztését a választások elhalasztásáról
- Orbán Balázs tisztázta, hogy a kormány kiléptetné-e Magyarországot az Európai Unióból
- Lázárék újragondolják az útdíjemelést
- Meloni kormánya szigorít: kiutasítás jöhet a migráns bűnbandák tagjainak
- „Suttoghatsz a szoftverfejlesztésről is, ha az olyan frekvencián van, amitől az agyam elzsibbad”
- Románia csak most jött rá: pont a legértékesebb területét nem védi a NATO, szabad préda az oroszoknak – most őrült fegyverkezésbe kezd
- Miért álmodunk a halálról, és mit üzen valójában?
- Felveszik a harcot Trumppal: Németország katonákat küld Grönlandra
- Most érkezett: megindulnak a német katonák a határukon túlra
- Robert Fico reagált Magyar Péter nyílt levelére: A Benes-dekrétumok eltörölhetetlenek
- A Debrecen öt góllal is vezetett, mégis a Fradi nyerte a rangadót
- Kitört a belháború, egymást falják fel a baloldalon
- Elértük a kritikus határt: 1,4 fokkal melegebb a Föld és nincs megállás
- Szőlő utca: A kormány egyre több állítása válik tarthatatlanná
- Az Egyesült Államok elkezdte kivonni a személyzetet a legnagyobb Iránhoz közeli támaszpontjáról, legutóbb a nukleáris létesítmények elleni támadás előtt volt ilyen
- A tiszások érzik a vereséget, nem mentek el Menczer Tamás fórumára
- Kós Hubertet Európa harmadik legjobb úszójának választották
- A Fradi végleg megszerezte Naby Keitát
- Jó hír rékezett az amerikai gazdaságról
- Orbán Viktor: Senki sem marad tűzifa nélkül. Vigyázzunk egymásra! + videó
- Felnőtt ADHD-s vagy? Ettől a néhány dologtól azonnal megváltozik az életed
- Kompromisszum a lakáspiacon: a használt az új sláger
- Magyar Péter: Összeomlott Orbán Viktor kampánya, bíróság mondta ki, hogy a pártnak semmi köze a „Tisza-csomagnak” nevezett dokumentumhoz
- Kibukott az EU nagyágyújából: akkora a baj, hogy ideje a pohár fenekére nézni?
- Egy hét alatt két pert bukott el az Index a Tisza Párttal szemben
- „Üzenjük meg nekik, hogy nem fizetünk!” – Orbán Balázs is reagált a brüsszeli tervre
- A Fradi rangadót nyert, a Győr 51 gólig jutott Dunaújvárosban
- A DK leleplezte: Hazudott Hann Endre és a HVG, perre megy az igazáért a párt
- Patrióták: Elég volt!
- Orbán Viktor: Üzenjük Brüsszelnek, mi nem fizetünk!
- Szijjártó Péter: Még három hónap, ezt kell meghúzni
- Tíz meccslabda után tett csodát a magyar válogatott játékos csapata
- "Nem tudtam, láthatom-e felnőni a gyerekeimet" - torokfájásnak hitte, rákkal diagnosztizálták a családanyát
- Történelmi küldetésre készül a NASA: több mint 50 év után ismét emberek indulnak a Holdhoz
- Charlotte McKinney falatnyi bikinikben mutogatja dús kebleit a rajongóknak az Instagramon
- Világjárvány méreteit ölti a gyermekek elleni erőszak
- Orbán Viktor petícióval üzeni meg Brüsszelnek, hogy nem fizetünk hadisarcot
- Szalah felrúgta Manét, a balhé után még nagyobb pofont kapott
- Olyan bűzös tárgyat vittek a Kincsvadászokba, hogy a kereskedők nem tudtak napirendre térni: „A büdös egy új fogalmat kapott”
- Ritka újítással rukkolt elő a McDonald’s, ennek sokan örülni fognak
- Julija Timosenko vesztegetési ügybe keveredett
- Magyarországon lelt új otthonra a Budapest Cirkuszfesztiválon is bemutatkozó ukrán artistalány
- Éles bírálói akadtak Trumpnak, kényes kérdésben hozott döntést az elnök
- Vége a téves diagnózisoknak? Olyat szúrt ki a vérben az AI, ami felett az orvosok simán átsiklottak
- Kína átlépte a Rubikont: végleg győztek az e-autók és a következményt meglátjuk mi is
- Eddig és ne tovább – besértődtek a grönlandiak Trumpra
- Varga Barnabásék hazai pályán buktak el a Görög Kupa negyeddöntőjében
- Böde-Bíró Blanka győztes kézirangadón tért vissza a Fradiba
- Menny és Pokol house-assága, avagy ilyen volt az első magyar múzeumi silent disco
- Útdíjemelés Magyarországon: Lázár János váratlan döntést hozott, itt a fordulat – kidobták a 35 százalékos drágulást, teljesen új javaslat születik
- Orbán Viktor: Vigyázzunk egymásra!
- Egyhangúlag döntött az MNB Monetáris Tanácsa, marad az alapkamat
- Napi horoszkóp, 2026. január 15.: a Rák új világba jut, a Vízöntő körül mozog minden
- „Kérem, segítsenek! Veszekedtünk és haldoklik” – önvédelemre hivatkozik az őrjöngő holland nő
- Döbbenetes: 40 ezer éve lezárt kamrát nyitottak ki, vérfagyasztó, amit a falon láttak
- Hidvéghi Balázs: Brüsszel a magyarok pénzét is Ukrajnába küldené
- Bódi Csabi élete teljesen megváltozott: 25 kg-ot fogyott
- Szalah álmait a jó barátja törte össze az Afrikai Nemzetek Kupáján
- Mutatjuk, min múlik az első új paksi blokk átadásának időpontja
- Fél falu sötétben: komoly áramszünettel küzd Sirok a fagyban
- Lori Harvey a világ bármely pontján képes bikiniben pózolni
- Orbán Viktor: Senki sem maradhat tűzifa nélkül a hideg időben
- Itt a bejelentés: szükségállapotot hirdetett Zelenszkij
- 4 egyszerű trükk, amivel végleg távol tarthatjuk a kártevőket a kamrától
- Irán megtorlással fenyeget
- A 4iG bevezeti az 5G-t Észak-Macedóniába
- A magyar kormány és a NAK megmenti a Bászna Gabona Zrt. miatt bajba került gazdákat
- Kiderült a hosszú élet titka: napi 5 perc is elég lehet
- Tartson velünk egy hihetetlen kalandra, és merüljön el az egészséges erotika világába!
- Robert Fico közölte, nem kíván részt venni a magyarországi választási kampányban
- Új korlátozást vezet be az egyik népszerű légitársaság, ennek sokan nem fognak örülni
- Tombol a szuperinfluenza Nagy-Britanniában: kritikus helyzetbe kerültek a kórházak
- Folytatódnak az egyeztetések a fuvarozók és a kormány között
- Még egyszerűbb lett állampapírt adni, venni: újabb lehetőség nyílt a DÁP mobilapposoknak
- Nem tetszik az Európai Parlamentnek a Shein, beidézték
- Nincs tovább, Varga Barnabást sokkoló csalódás érte Athénban
- Volt Szőlő utcai növendék: Az egyik nevelő airsoft pisztollyal lövöldözött a gyerekekre
- FBI-ügynökön tartottak házkutatást a Washington Post egyik újságírójánál
- Nagyon lassan szűnik a torlódás, fél napja dugó áll az M1-es kritikus szakaszán
- MÁV: baleset miatt késések a győri vonalon
- Kettős hazaárulónak nevezte Habsburg Károly a Patrióták egyes tagjait
- Amikor Budapest elnémult a hó alatt – ilyen volt a legendás 1987-es nagy havazás
- NBC: Kiderült, hogy mennyit fizetne Grönlandért Trump
- Energiavészhelyzetet hirdetett ki Zelenszkij: a fagy és az oroszok együtt támadtak az ukránokra
- Bombaforma, brit elegancia, pengeéles stílus - Jodie Comer szexi képei tarolnak
- Von der Leyen igazította el Magyar Péter brüsszeli frakcióját
- Böde-Bíró Blanka egy év után lépett újra pályára, csapata komoly hátrányból fordított
- Idegen jel érkezett az univerzum pereméről? A tudósok értetlenül állnak a jelenség előtt
- Szijjártó Péter: Minden eddiginél durvább választási beavatkozás várható Brüsszel részéről
- Rendkívüli: megvan a döntés, ki veszi meg a szerb olajvállalatot, óriási fordulat történhetett – itt van Vucsics bejelentése a NIS-ről
- Első fokon nyert Hadházy Ákos, ki kell adni az MTVA-vezér utazásainak részleteit
- Szijjártó Péter: Minden eddiginél durvább választási beavatkozás várható Brüsszel részéről
- Ezt várta mindenki: kiderült, mikor lesz vége az ítéletidőnek
- Csornán hagyta a jegyvizsgálókat az IC pótlóbusza, így vissza kellett értük fordulni
- A „brüsszeli háborús terv” finanszírozása ellen indít petíciót az Orbán-kormány
- A DK-sok borították a bilit, ez fájni fog Magyar Péteréknek is
- Dobjon el mindent! Ilyet még nem látott: teve ténfergett a havazásban
- Rákok leptek el egy mezőt – ilyet nem mindennap látni
- Üzemanyagárak: a benzin kitartó, de drágul a gázolaj, és itt les ránk az iráni veszedelem
- Bejelentette a Trump által szorongatott ország szövetségese: katonákat küldenek Grönlandra
- Karácsony: A kormány kifosztotta a fővárost, pedig nem volt rászorulva
- Iráni válság: újabb háború közelében a Közel-Kelet
- Színpadon, a közönség előtt kérte meg a nő kezét, mindenkit sokkolt a válasz
- Tényleg a béke elnöke Donald Trump? A válasz sokakat meglephet
- Friss napi kvíz - Magas lehet az IQ-ja annak, aki ezen a napi kvízen elér 6 pontot
- Hőkamerás drónnal találták meg az eltűnt lovat
- Bejelentették: kártérítést kapnak a csődbe ment Bászna Gabona miatt pórul járt gazdák
- Varga Barnabás érkezése miatt is omlott össze az AEK? Az edző megtalálta a felelőst
- Vitázik az EP az Orbán-kormánynak nyújtandó uniós védelmi hitelről
- Nagyjából 700 milliárd dollárba kerülne Grönland megvásárlása
- Egyelőre nem a szabadságért életüket adó iráni tüntetők állnak nyerésre
- Csak a nemzetállamok küzdenek az illegális migráció ellen
- Édes titok: ez csak a svájci csoki sztárjának sikerülhet – úgy hízott, hogy lefogyott
- Szijjártó Péter: Senki ne utazzon Iránba!
- Megverte és prostitúcióra kényszerítette szerelmét
- Elromlott a hangulat: esik Amerika
- Aggódhat Trump: Szervezkednek Putyinék az Egyesült Államok rendkívüli akciója után
- Már a nemzetközi sajtó is a hős magyar tűzoltókról cikkezik
- Párterapeuták szerint ezeket a hibákat követi el a legtöbb pár
- Tarr Zoltán elismerte, hogy óriási lehetőséget látnak Ukrajna támogatásában
- Közel 60 éve megoldatlan matematikai problémát fejtett meg egy dél-koreai kutató
- A Pécs Pride vádemelés előtt álló szervezője a strasbourgi bírósághoz fordult
- Szlovák parlament alelnöke: Fico gondolkodás nélkül hátba szúrná Orbánt, ha az érdekei úgy kívánják
- Szijjártó Péter: Senki ne utazzon Iránba!
- Reuters: Felfegyverzett kurd szeparatista csoportok próbálták meg átlépni az iraki-iráni határt
- Korrupció: elkobozták az ukrán ex-kormányfő megtakarításait – szavazatokért pénz, miközben készül Kijevnek a gigászi EU-utalás
- Volodimir Zelenszkij átfogóbb változtatásokat tervez a mozgósításban
- Angol focimeccs helyett Marokkó: ötletes spórolási trükk a furfangos szurkolótól
- Bejelentette Trump embere: fordulóponthoz ért a tűzszüneti alku – Kezdődhet az újjáépítés?
- Fekete szerda a MÁV-nál: megint gázolt a vonat, ez ma már a harmadik eset
- Ez a két befektetés most nagyot ralizhat a profik szerint
- Megható köszöntés, így teljesült a magyar futball-legenda vágya a belga kupameccsen
- Csendőrpertu 2.0 – Jogos lehet az igény, hogy én letegezzek egy fiatalt, de engem magázzanak?
- Orbán Viktor: Üzenjük Brüsszelnek, mi nem fizetünk!
- DVSC: Megérkezett az első kétmilliárd Debrecenbe
- Az Év sportolójának megválasztott Kós Hubert ezt a versenyt már nem nyerhette meg
- 4iG leány nyert 5G frekvenciapályázatot, ennek az országnak a technológiai fejlődését gyorsítja fel
- Török Gábor a Medián új méréséről: Ha valóban ez a helyzet, akkor ez már nehezen megfordítható
- Molnár Csaba ledobta az atombombát: lehúzhatja a rolót Hann Endre
- Megint rekordot döntött az OTP és a BUX, a Mol kiemelkedően teljesített ma, miközben a forint délután tovább gyengült
- Orbán Balázs: Elkezdődött a nemzetek új kora
- Különleges szentév kezdődik az egyházban
- Lecsaptak a kiberbűnözők "fegyvertárára", kőkemény ütést vittek be a rendőrök
- „Szerintem 55 évesen így kell kinézni” – Szabó Győző félmeztelen fotókon mutatta meg, mennyire kigyúrta magát
- Habsburg Károly szerint Orbán Viktor EP-pártcsaládjának tagjai kétszeresen is hazaárulók
- Nyeregben a One Macedonia: fontos 5G frekvenciapályázaton nyert a 4iG leányvállalata
- Szenzációs Fradi bejelentés: Bajnokok Ligája-győztes focista a csapatnál!
- Zöld, sárga vagy barna – melyik banánt érdemes megvenni?
- Orbán Viktor: A kormány petíciót indít Ukrajna háborús finanszírozásának az elutasítása érdekében
- Korábbi halálos balesetekben érintett cég daruja okozta a thaiföldi vonatkatasztrófát
- Európát is érinti Trump drasztikus lépése: megtiltja az Amerikába utazást a világ országainak harmadából
- Brutális tiltást jelentett be Trump: Európát is érinti a drasztikus korlátozás
- Robert Fico nem akar beszállni a magyar kampányba, Magyar megüzente neki, miről tárgyalnak először, ha miniszterelnök lesz
- A vártnál is többen élnek a MÁVPlusz alkalmazáson az okoskedvezménnyel
- Elgázolták, az ütközés erejétől a külső sávba zuhant, ahol egy másik is autó is elütötte a kaposvári férfit
- Nincs új a nap alatt
- Varga Barnabást ismét pályára küldték, hogy az AEK Athén elkerülje a szégyent
- Kiderült mennyit keres a Tisza Párt újbudai influenszere
- Ő minden idők legjobban jövedelmező színésznője
- Túlélte az első bizalmatlansági szavazást a francia kormány
- Varga Barnabásról nagyot tévedtek a görögök, de más miatt is csalódott
- Trump venezuelai akciója után felpörgött az orosz diplomáciai gépezet
- Kevesebb kalória, ugyanaz az íz – így működik a tésztánál
- Kijött az Eufória 3. évadának előzetese: öt éves ugrás lesz a sztoriban
- Elképesztően felgyorsítja a gyógyszerkutatást a mesterséges intelligencia, léptek a hatóságok
- Annyira biztonságos hely Németország, hogy újabb késelés történt
- Ez az igazi önmerénylet: Tarr Zoltán kivégezte saját pártját
- Két gyanúsítottja van az oroszországi kórházban elhunyt kilenc csecsemő ügyében indult nyomozásnak
- Elszabadult a pokol Iránban: Súlyos dolgokról számolt be egy aktivista (+videó)
- A 4iG leánya nyerte Észak-Macedónia 5G frekvenciapályázatát
- Gyomorforgató hazugság Dudás Miklós temetéséről: kamu fotókkal verik át az embereket
- Fico hiába nem akar beszállni a magyar kampányba, Magyar Péter a választásokig visszavonatná vele a Benes-dekrétumokat és az új szlovák törvényt is
- Az interneten hirdette a barátnőjét a kitartott karcagi férfi, aztán jött a nagy fordulat
- Nyomtalanul tűnt el a pácini fiú: - 20 fokos hideggel küzdenek a keresése közben
- Sinnert is legyőzve lett milliomos egy amatőr játékos a speciális tenisztornán
- Gyanús ételmaradékok egy pécsi óvoda mellett
- Mikor baj a pornónézés, és mit lehet tenni ellene?
- Tisza Party Data Leak Scandal and Ties to Cyber Mafia in American–Ukrainian War Industry
- Beütött a krach: Százával rúgja ki a dolgozókat az egyik legnagyobb magyarországi cég
- Újabb rekord dőlt meg a magyar áramfogyasztásban, kiderült mit kell tennie Magyarországnak
- Premierje előtt már utaztunk a megújult Mercedes-Benz S-osztályban
- Orbán Viktor: „A valóság már kopogtat a brüsszeli ajtókon. Ideje lenne a józan észre hallgatni.”
- Több mint ötezer képeslapot küldtek Pintér Sándornak a NOKS-dolgozók béremeléséért
- Zelenszkij váratlan húzása új korszakot nyithat a fronton, a lehetetlent is megpróbálják
- Nem lett könnyebb a legszegényebb emberek helyzete, óriási az igény a jogsegélyre Magyarországon
- Német bukta – von der Leyen Ukrajnára öntené az uniós polgárok pénzét, Merz még a kamatokról is lemondana
- Hann Endre: Hazugság Molnár Csaba minden állítása
- Botrányba keveredett Puzsér Róbert: Azt állítják, megtartott olyan pénzeket, amelyek nem jártak neki
- Két gyanúsítottat hallgatott ki a rendőrség a Semmelweis Egyetemen kirobbant csalási botránnyal kapcsolatban
- Kiszivárgott: több száz billió forintba kerülne Trump legnagyobb mániája
- Katona Szandra elárulta, mivel lepte meg Schmuck Andor a kereskedőket a Kincsvadászok VIP forgatásán
- Új napi kvíz érkezett! - Száz emberből csak néhány tud 8 pontot elérni ezzel a napi kvízzel
- Az orosz vízumkérelmek elbírálását is felfüggeszti az Egyesült Államok
- Két év börtönt kapott egy borsodi tanár, aki szexuálisan közeledett a tanítványaihoz
- Két év letöltendő börtönre ítélték a kiskorú diákjait szexuálisan zaklató tanár
- A modern nem mindig jó: Kínában 2027-től betiltják az ilyen autókilincseket
- Vége az útlezárásnak a 13-as számú főúton
- Itt a top 10-es lista: ők minden idők legtöbb bevételt hozó színészei a mozipénztáraknál
- Sokan már egyáltalán nem számítanak a nyugdíjra – ez áll a háttérben
- Zelenszkij bizalmasai után Julija Timosenkóra csaptak le a nyomozók
- Nap képe: 3,5 méteres iglut épített egy gépészmérnök-hallgató
- Ursula: elfogadtuk az újabb 90 milliárd euró összegű hitelt Ukrajnának, amit nem kell visszafizetnie
- Most érkezett: Trump támadást indíthat, teljes készültséget rendelt el a hadsereg (+videó)
- Aleksandar Vučić tudja, de még nem árulja el, hogy ki veszi meg a NIS-t
- Szijjártó holnap Belgrádban tárgyal a NIS megvásárlásáról
- A TikTokéhoz hasonló rövid videók érkeznek a Disney+-ra
- Budapestre érkezik a Corleone-klán fejének, Totò Riinának a fia
- Szemtanúk jelentkezését várjuk
- Minden biztosítást ellenőrizzen most, mert hatalmas kár érheti
- Kiegyensúlyozottságot ígér a közmédia a választási időszakra
- „A sajtóban megjelent véleményem nem minden esetben tükrözi a saját véleményemet” – írta a férfi, aki volt tiszás aktivistaként támadja Magyar Mártont az Indexen
- „Van olyan aspektus, amit megmérve, kutatva várhatóan jó eredmény jönne ki a DK-nak?” – Hann Endre a levelezésüket bemutatva válaszol a DK kemény beszólására
- Iráni tüntetések: az USA csökkenti a személyzetét a katari légibázison
- „Moszkva ötödik hadoszlopa.” Egy Habsburg vette le a keresztvizet Orbán pártcsaládjáról
- Tíz éve halt meg a férfi, akinek a tudomány és a fél világ szerint tökéletes hangja volt – Alan Rickmanre emlékezünk
- Helyreállt a forgalom az M1-es autópályán
- Irány Szentes! Dobrev Klára nagyszabású rendezvényre készül
- Bod Péter Ákos: Orbánék piramisjátékot űznek
- Horoszkóp percek – Hat csillagjegy, mely esélyes a gazdagságra 2026-ban
- Az MI „beintett” a rendőrségnek a Fónagy-levél ügyében
- Irán amerikai támaszpontok elleni támadással fenyeget, ha Washington katonai csapást mérne az országra
- Egy vagyonba kerül idén, ha influenzás lesz – erre készüljön fel
- Rákot okozhat ez a 2 népszerű étel, minden konyhában ott lehet
- A világ három leggazdagabb embere közül kettő ugyanabból a cégből származik
- Itt az árlista! Ennyiért jutnak VIP-műtéthez a magyar elit tagjai
- Két hónappal a választások előtt gyanúsította meg a korrupcióellenes hivatal a szlovén miniszterelnököt
- A magyar válogatott 15 gólos győzelemmel zárta az Európa-bajnokság csoportkörét
- Így manipulálja a felmérését a Medián
- Orbán Viktor Miskolcon folytatja DPK-s kampányturnéját
- Két év szabadságvesztést kapott a borsodi tanár, aki éveken keresztül szexuálisan közeledett több tanítványához
- 5 tárgy, amit tilos az éjjeliszekrényen tárolni
- Melyik ujján viselné ezt a gyűrűt? Ez a személyiségteszt megmutatja, ön mit tart a legnagyobbra saját magában
- Veszélyes következménye lehet ennek a taszító szokásnak
- Szívbemarkoló: A Nemzeti Sport Gála sztárvendége volt a „na szia, mentő” mondatáról elhíresült kisfiú
- Újabb iskolákban vezették be a szabadszedéses menzát
- Büntetőeljárásban vizsgálhatják a kormánypropaganda közpénzköltéseit
- 120 településen nőtt az iparűzési adó, ezeken a helyeken kell többet fizetni
- Napi zsenimérő kvíz! - Ez a napi kvíz megmutatja, mennyire vagy okos!
- Figyelem! Bejelentést tett az Operatív Törzs: Újabb közlekedési zárlat lépett életbe (videóval)
- Eszkalálódó helyzet a Közel-Keleten: iráni fenyegetés után kivonuló amerikaiak
- Havas Henrik elárulta, miért nem hagyta el az országot, pedig sokfelé hívták
- Elítélték a férfit, aki fogyatékkal élőket vert meg Erdőhorváti utcáin
- Szóljon, ha felismeri őket!
- Szex és New York botrány: Chris Noth durván beszólt Sarah Jessica Parkernek
- Dánia még több katonát küld Grönlandra
- Keleten a helyzet (majdnem) változatlan
- Az Itt érzem magam otthon teljes előzetesében Lovas Rozi csapdába kerül
- Tízéves csúcson Kína devizatartaléka
- Molnár Csabi kiakadt: Hann Bandi, ne hazudozz! Mit mértél, jó fizetnek neked ezért???
- A DK alelnöke Menczer Tamás stílusában gyalázza és zsarolónak állítja be a mediános Hann Endrét, mert 1 százalékra mérte a pártját
- Szőlő utca: Meghosszabbította a bíróság a volt igazgató és három alkalmazott letartóztatását
- Török Gábor a Medián új méréséről: Ha valóban ez a helyzet, akkor ez már nehezen megfordítható
- A Red Bull még el is gáncsolhatja a már háttérbe szorított Cunodát
- Három hónapos hosszabbítás a Szőlő utcában, itt a bíróság indoklása
- Optikai illúzió: kivételes képességei vannak, ha rájön, mi van a képen
- Pedagógus béremelés: ilyen változásra számíthatnak a tanárok 2026-ban
- Már a keresztény nevelést is propagandacélokra használja az Orbán-kormány, alapvető európai értékeket hagy figyelmen kívül
- Mozart és Strauss műveit adják elő a Szent István Filharmonikusok
- Kevesebb emberrel ugyanazt vagy még többet. Ezért jön leépítés a győri autógyárnál
- Középiskola felvételi 2026: milyen ruhában kell menni az írásbelire?
- Három hónappal meghosszabbították a Szőlő utcai ügy négy gyanúsítottjának letartóztatását
- Az öröklés csapdája: ezt sokan rosszul tudják a kötelesrészről
- „Pénzéhes kamuizé” – Hazugsággal vádolja a Mediánt a Demokratikus Koalíció
- Szörnyű dolog derült ki a Skóciában meghalt Huszti ikrekről
- Retro zenei teszt: ha ismeri a '60-as, '70-es, '80-as évek hazai zenéit, fél perc alatt meglesz a kakukktojás!
- Letartóztatták Kiefer Sutherlandet, mert megtámadott egy sofőrt
- Lassan már nem is hír, de Simonék újabb országban terjeszkednek, és nem állnak meg egyetlen étteremnél
- Vona Gábor Magyar Péterről: „Egy lelki sérült ember csak még jobban tönkretenne egy lelki sérült országot”
- Kocsis Máté: Bocs, de mégis a Fidesz a biztos választás
- Zelenszkij az európai partnereire panaszkodott az elégtelen finanszírozás miatt
- Nagyot robbant a Lidl, ezeknek a termékeknek az ára mérséklődik tartósan
- Külföldi elemző: Amit a magyar állam a nyugdíjasokkal tesz, az jogsértő
- A tavalyi volt a tizedik legszárazabb december 1901 óta
- A tavalyi utolsó negyedévben fordulat állt be lakásáraknál
- „Nem tudom, ő kicsoda, de ez nagy baj lesz neki” – reagált Trump arra, hogy a grönlandi miniszterelnök Dániát választotta
- Fontos bejelentést tett az MVM, ezt kell tennie, ha túl magas a fűtésszámlája
- Lezárják a Tiszát, a folyóvizek jegére lépni tilos
- A várható termelési rekord ellenére leépítés jöhet a győri Audinál
- 41 évesen Alzheimer-kórral diagnosztizálták: ezek voltak az első jelek, amiket észrevett
- Range extenderes és tisztán elektromos is lehet a Leapmotor B10
- Nincs jól Szentesi Éva: Friss hírek érkeztek az állapotáról
- Baj van: Újra kórházba került Szentesi Éva
- A csalók ismét a Netflix nevével vernek át mindenkit
- Csökkentik a létszámot a győri Audinál
- Biztos, hogy rendszerváltást akar a Tisza? – Vagy csak kormányváltást?
- Már biztos, hogy nem lesz orosz síugró a téli olimpián
- Ennek nem lesz jó vége: Donald Trump durván megfenyegette Grönland vezetőjét
- Kilőttek az albérletárak: 200 ezer alatt ne is álmodj kiadó lakásról
- Ma újra tárgyalnak a kamionosok, csak az inflációval megegyező mértékű emelésre bólintanak rá
- Sokkoló: ez történik, ha 30 napig nem mosol fogat
- A DK alelnöke kipakolt: Azért hazudik róluk a Medián, mert nem vettek tőlük sokmillió forintos felméréseket
- Ezt a téli KRESZ-szabályt sokan nem ismerik, baleset lehet a vége, ha megszegi
- Vona: Büszke vagyok, hogy megváltoztam régen, elárultam a radikális oldalt, Magyar is megváltozhatott, mikor kilépett a Fideszből
- Medián: Újból erősödött a Tisza Párt, 12 százalékponttal vannak a Fidesz előtt a választani tudó biztos szavazók körében
- A katasztrófavédelem szerint kedden 30 százalékkal nőtt a betegforgalom a kórházak traumatológiai osztályain
- Medián: Ismét növelte előnyét a Tisza Párt, már 12 százalékkal vezet a biztos pártválasztók körében
- Orbán Viktor nyilvánosságra hozta Von der Leyenék tervét
- Kiderült: így kamatoznak idén az állampapírok
- Lezárult a kormányhivatali vizsgálat a nagykanizsai iskolai rosszullétek ügyében, a rendőrség még nyomoz
- Fokozódik a helyzet: A lengyel elnök félelmetes dolgot fedett fel Putyinról
- Akár milliókkal kaphat többet, ha így megy nyugdíjba
- Újabb áremelkedés a benzikutakon
- Gigaüzlet a láthatáron: a régió fiatal fegyvergyárosa tőzsdére megy
- Donald Trump szitkozódva intett be a Ford egyik alkalmazottjának, aki beszólt neki az Epstein-ügy miatt
- Csalók a kasszában
- Fordulatot hozott a december az albérletpiacon: tovább szűkült a kínálat, emelkedtek a lakbérek
- Így teljesül Kálloy Molnár Péter utolsó kívánsága – Simon Kornél is közreműködik
- Akár évi több tízezer forint is megtakarítható, ha a megfelelő bankszámlacsomagot választja
- A Netflix izgalmas krimijét nem lesz érdemes kihagyni a héten
- „Hívd fel ezt az idiótát” – így ment neki Trump a színfalak mögött a világ legfontosabb jegybankárának
- Kijöttek a KSH számai: Nagy Márton foghatja a fejét
- Tartozik egy szolgáltatónak? Ennyi pénzt tilthatnak le a fizetéséből 2026-ban
- 51:39 – a Medián szerint ismét nyílik az olló a Tisza és a Fidesz között
- Itt van minden, amit a 2026-os országgyűlési választásokról tudni kell
- Németországban 10 év alatt ötszörösére nőtt azoknak a migránsoknak a száma, akik tartósan munkanélküliek
- Egyre súlyosabb az áramszünet Kijevben
- Jennifer Lawrence és férje furcsa szabályt hoztak, hogy életben tartsák a házasságukat
- Így lehet ön is szavazatszámláló az április választáson
- A magyar rákkutatás úttörője Európát és Amerikát is meghódítja: egyesül a Genomate és az Oncompass
- Középkori szuperhajót találtak
- Középiskolai felvételi 2026: mit lehet tenni akkor, ha a diák pont a felvételi előtt töri el a kezét?
- Visegrád és Nagymaros is NAGYON megköszönte Vitályos Eszternek a szonáros vizsgálatot
- Orbán maradhatott volna kiskirály Európa perifériáján, de inkább hírhedt akart lenni
- Lezárult a kormányhivatal vizsgálata a nagykanizsai tömeges rosszullét ügyében
- Áram és víz nélkül a –19 fokban: különféle technikákkal próbálnak túlélni az ítéletidő és oroszok által sanyargatott kijeviek
- Razziába kezd a BKK és a rendőrség, ezt ellenőrzik a következő időszakban
- Horoszkóp: ennek a 3 csillagjegynek a tél második fele ezerszer jobb lesz, mint az első
- Ezt az új orosz tankot a kétségbeesés szülte
- Friss napi zsenimérő - Ha 8 kvízkérdésből legalább 6-ra helyesen válaszolsz, akkor te zseni vagy
- Csigolyatörés és súlyos sérülések: egyre több gyereket ér szánkóbaleset
- Dagad a botrány! Bill Clinton és felesége váratlan lépést tett az Epstein-aktákkal kapcsolatban
- Kiszivárgott Zelenszkijjék terve a magyar választások befolyásolására: így csalnának a Tisza Párt javára
- IDEA: "10 százalékponttal vezet a Tisza a Fidesz előtt a biztos szavazóknál"
- Átmeneti volt az albérleti díjak csökkenése, decemberben már ismét drágult a lakásbérlés
- Elképesztő fotók: kettérepedt a Balaton jege
- Furcsa jelenség az olajpiacon: Irán káoszba fullad, a kőolaj viszont alig drágul
- 49 röszkei pénzügyőrt ítéltek el korrupció miatt
- Politico: Az Európai Parlament bizalmatlansági szavazást akar kezdeményezni von der Leyen ellen
- Állást foglalt az Eye of the Tiger szerzője – nem szereti, ha a slágerüket jobb oldali politikusok kampánycélra használják
- Kisebb áremelkedés volt decemberben az albérletpiacon
- Matthew McConaughey elárulta: ez a legnagyobb hiba a párkapcsolatokban
- Befejezte munkáját Domokos László, mint a főváros átvilágítási szakértője, csak nem tudni, mire jutott
- Sokat ér a magyar útlevél: erre is feljogosítja a tulajdonosát
- Human Rights Watch: Magyarországon nincs biztosítva a nyugdíjasok megfelelő életszínvonalhoz való joga
- Gázolt a vonat Budapesten: Borul a MÁV menetrendje
- Ezt benézték a tudósok: alig van mikroműanyag az emberi szervezetben
- Miért olyan rohadtul fontos Trumpnak Grönland?
- 6 dolog az otthonunkban, ami észrevétlenül vonzza a balszerencsét és pénzhiányt
- Már nem kell sokat várni a keresztféléves ponthatárokra
- Lázár János: Mellékvágányra futtattak a párttársaim
- Friss kutatás! A Fidesz és a Tisza mellett csak a DK jutna be a parlamentbe — Részletek
- Váratlan fordulat: Már a nyáron a hatóságokhoz kerültek a Szőlő utcai intézet nevelőjéről készült felvételek
- Föllázadt a volt Tisza-aktivista: A választóknak joguk van tudni a színházról, amit Magyar Péterék művelnek az országban
- Budai Gyula a belügyminiszterhez fordult Ruszin-Szendi Romulusz fegyverbotránya miatt
- Újfent mélyre zuhant a magyar építőipar novemberben
- Lázár, Rogán és Orbán Balázs: ki irányítja valójában a Fidesz kommunikációját?
- Lezárult a vizsgálat a nagykanizsai iskolai rosszullétek ügyében
- Büntetőeljárásban vizsgálhatják Rogánék közpénzes propagandaköltéseit
- A főszerkesztő levele – Akovács Éva: Ledolgozni a szeretetet
- Letartóztatták Kiefer Sutherlandet
- Nem csillapodik az Eye of the Tiger-botrány, Tóth Gabi trágár népdallal vág vissza – videó
- Figyelmeztetést adott ki a Bethesda Gyermekkórház, így vezethet a szánkózás csigolyatöréshez
- Hogyan fonódott össze a Tisza Párt adatbotránya az amerikai–ukrán hadiipar kibermaffiájával?
- 50 felett is csúcsformában: 6 sztár inspiráló fitnesztippjei
- Időjárás: éjjel még odafagy a csizma a küszöbre
- Élő - Igazság Órája Bayer Zsolttal: "Már Puzsér Róbert sem hisz a balos közvéleménykutatóknak"
- Súlyos leleplezés: Dobrev Klára megmutatta az Orbán-kormány igazi arcát
- Ezt a dolgot a legtöbb utas elfelejti repülés előtt – pedig komoly bajt okozhat
- Dánia vagy az Egyesült Államok? A grönlandi miniszterelnök választott
- FONTOS: Már jelentkezhetsz szavazatszámlálónak a parlamenti választásokra
- Presser Gábor hihetetlen fotóval arat a Facebookon: Erről eddig nem is tudtam, hogy létezik!
- Kiállnak a megtámadott Fed-vezér mellett a legnagyobb jegybankok vezetői
- Izing Klára heti horoszkópja (2026. január 14–20.)
- Rémálom: Kétszer kellett újraéleszteni a két és fél éves kislányt
- Saját kutyái falták fel az otthonában meghalt férfi holttestét Mélykúton
- A Clinton házaspár megtagadja a tanúvallomást az Epstein-ügyben
- Váratlan bejelentés: Rendkívüli lépéseket tesz Nagy-Britannia és Lengyelország (+videó)
- Január 20-án hozzák nyilvánosságra az új KRESZ tervezetét
- Mi jöhet még? Moszkva Trumpnak üzent az iráni beavatkozás miatt
- Tragédia: Saját kutyái ették meg otthonában a mélykúti férfi holttestét
- Itt vannak a friss adatok, így változott a pedagógusok száma a 2025/2026-os tanévben
- Te is házi praktikákkal fertőtlenítesz? A szakértő szerint nem biztos, hogy jó ötlet
- ChatGPT az iskolapadban: puskázásra vagy tanuláshoz használják a diákok?
- Ez már az imperializmus újjászületése vagy van még visszaút?
- Kvíz - A legtöbben 5 jó válasznál többet nem adnak ezekre a kérdésekre
- Azta! Történelmi dolog történt Presser Gáborral: Betiltott lemezét tarthatta a kezében
- Pengemobil üzemidőpara nélkül a Motorola Edge 70
- Tippek boldogoktól: ez az apró érzelem egycsapásra megváltoztatja az életed
- Így nehezítik a bankok a mobilappos csalók dolgát
- Sokkoló lépésre készül Kína: Ez Magyarországra is kihathat
- Revolut vagy Wise? A legtöbben rossz okból választanak bankot
- Egyetlen percbe sűrítve: így vándoroltak a kontinensek az elmúlt 1,8 milliárd évben
- „Anyut én királynőnek látom!” – Hernádi Judit és Tarján Zsófia
- Kettéoszlik az ország: Durván más időjárás várható szerdán országszerte
- Napi horoszkóp 2026. január 14. – Változó viszonyok
- Ködös idő ónos szitálással - Itt a friss időjárás-előrejelzés szerdára
- Orbán Viktor: Tartós hideg lesz, döntött a kormány a tűzifaprogramról
- Szamosi Tímea: Tudod mit, Peti? Ne is foglalkozz semmivel, vergodjetek.hu
- Újságírót lökdöstek a tiszások, Rétvári Bence a Magyar Újságírók Országos Szövetségéhez fordult
- Rejtélyes sétálót fotóztak a Dunán, aki aztán eltűnt a jégről
- A későn érkező repülőkhöz igazítja menetrendjét a BKK
- A jó zene ma már kevés – TikTok helyett valódi rajongók
- Napi horoszkóp, 2026. január 14.: a Kos elkerül egy csapdát, a Nyilas megtanul vágyni arra, ami az övé
- Ez az a pont, ahol sok házasságban a férjek feladják
- Plusz egy év ovi: megvannak az előzetes adatok, ennyi gyereket küldenek szakszolgálati vizsgálatra
- Nem várt hatása is lett az extrém időjárásnak: Megnövekedett a betegek száma bizonyos eseteknél
- Komoly csapást mért Ukrajna az oroszokra: Dróngyárat támadtak
- Orbán már a rajtnál orra esett - megkezdődött a választási hajrá
- Zsenimágnes napi kvíz érkezett - Válaszolj a kérdések több, mint felére helyesen
- Ez a 4 szabály segít, hogy válás után is érzelmileg stabilak maradjanak a gyerekek
- Varga-Bajusz Veronika: „a kutatói pálya egyre vonzóbb a fiatalok körében”
- Fordulat: Hoppon maradhat a MOL, mégsem olyan biztos, hogy megszerezhetik a szerbiai NIS-t
- Ennek következményei lesznek: Donald Trump az iráni tüntetőknek üzent
- Művészetek Völgye: A Kispál és a Borz is fellép idén nyáron Kapolcson
- Áttörést értek el a Corvinus hallgatói: maradhatnak a nyelvórák és a tanárok is
- Kapkodás és zavarodottság a Fidesz-kormányban
- Trump: teljes káosz jön, ha a Legfelsőbb Bíróságellene dönt
- Újabb átalakulás a futárszolgálatoknál, mutatjuk, mit érdemes tudnia
- Meghalt Orosz István
- Friss zsenimérő kvíz - Most mutasd meg, hogyan kell egy ilyen kvízben átlag feletti eredményt elérni
- A világon csak 18 ország útlevele előzi meg a magyart
- Személyiségteszt: Mit látott meg elsőként a képen? Felfedi, hogy mennyire gyakorlatias a mindennapokban
- Csapdában vagy? Így szabadulhatsz ki a munkahelyi vagy párkapcsolati börtönből
- Kemény figyelmeztetés a rendőrségtől: büntetést kockáztat, aki szabálytalanul szánkózik
- Optikai illúzió: milyen állatot lát bele ebbe a rajzba? Ez a személyiségteszt megmutatja, mennyire közösségi lény ön
- A 10/10-es takarítási szabály titka: minden felesleges tárgytól megszabadulhat
- Egyre közelebb a teljes összeomlás, Trump pedig súlyos csapatot mért Kubára
- Kocsis Máté és Menczer Tamás szívesen vállalták a bunkó szerepét a Fideszben
- Sokkoló összegek: A DK kiperelte Sulyok Tamás és kíséretének párizsi olimpiai szállodaszámláit (videóval)
- Gyász: Meghalt Fehér Gábor
- Így számolhatja fel a rendetlenséget 1 óra alatt a ruhásszekrényben
- Kritikus év jön a Tesla számára, nagy a szakadék az ígéretek és a valóság között
- Valójában ilyen gyakran kellene felmosni a lakást
- „Nem csak egy iskolába jártam, hanem egy inspiráló közösségben nőttem fel” – ezt adja a BBIS a diákoknak
- A következő napokban, a hét végéig enyhül az idő
- A Feng Shui szerint ennek a tárgynak minden nappaliban ott kell lennie
- Egy tartalomgyártó kipróbálta – ezt teszi a testtel a napi egy étkezéses diéta
- Nagy győzelem a Google-nek: most már az Apple is rájuk épít
- Trump birtokain ezért nem üldözik a bevándorlókat, sőt, szívesen látják őket
- A NATO végét jelentené, ha az USA megszállná Grönlandot
- A testbeszéd-szakértő szerint ezek a jelek utalhatnak arra, hogy egy férfi megcsalja a párját
- 1200 fiatalt behívtak sorkatonai szolgálatra
- Káosz Balatontól Záhonyig: ezek a legproblémásabb vasútvonalak
- Milliókat keresett légzéssel egy férfi: ezt tanulhatjuk tőle
- „Előbb tudnom kell, mit kérdeztek a földrajz dolgozatban” - így leplezte le az anya a csalót, aki a fiának adta ki magát
- Friss kvíz érkezett! - Száz emberből csak a fele tud 7 pontot elérni ezzel remek napi kvízzel
- Milliárdos drónvédelmi rendszerrel készülnek a foci vb-re
- Börtön és súlyos bírság jár az autósoknak ezért a szabálytalanságért
- Állampapírt vásárolt? Pillanatok alatt a csalók áldozata lehet
- Lehetetlen gyalogátkelő: ha 13 másodperc alatt kiszúrja, mi a hiba a képen, önnek 130 fölötti az IQ-ja!
- Megmutatta szülei milliárdos otthonát Nicola Peltz – itt vannak a fotók
- Orbán számításait Trump keresztülhúzta
- Érdemes-e fenntartani a 27 százalékos áfát?
- Kártalanítás lefoglalt vagyonból: gyorsított eljárással ígér pénzt a kormány a pórul járt gazdáknak
- Könyvajánló: 4 friss bestseller, amivel a legjobb bekuckózni a hidegben
- Keleten jelentősebb havazás, nyugaton inkább eső várható kedden
- Gyerekeket is súlyosan veszélyeztethet Elon Musk mesterséges intelligenciája
- Az év első nagy online üzlete: viszik az Emag futárcégét, eltűnhet a márka a magyar piacról
- Műszaki vizsga: ennyit kell fizetni az autósoknak januártól az emelés után
- Cím:Nagy játszma Belgrádban: az arabok tehetnek keresztbe a Molnak
- Nagy játszma Belgrádban: az arabok tehetnek keresztbe a Molnak
- Annyi tanár lett beteg egy miskolci középiskolában, hogy elmarad a tanítás
- Késések, járattörlések lehetőségére figyelmeztet a Budapest Airport
- Teljes repülőtérzár lépett életbe Ferihegyen
- Hideg láb, dagadt boka, zsibbadás: komoly betegségeket jelezhet a lábfejünk
- Járó motorral parkoló autót kötött el két kamasz Szombathelyen, a kocsiban hátul egy ötéves ült
- Sulyok Tamás kitűzte a jövő évi választások időpontját
- Sulyok Tamás kitűzte az idei választások időpontját
- Rengeteg lakáshitelt vettünk fel tavaly
- Rejtélyes YouTube videó borzolja a kedélyeket – a nézők máris teóriákat gyártanak
- Ismersz egy 30 alatti történetet, amit érdemes megmutatni? Jelölj vagy jelentkezz a Forbes idei 30/30-as listájára!
- Kiürítették a Fazekas Gimnázium épületét – áramkimaradás van a környéken
- Reptér leállás és káoszos tömegközlekedés. Így viseli Budapest az extrém időjárást
- Egy perces napi kvíz! - A legjobbak egyből tudják a helyes választ
- A demencia szakértő közölte: az esetek közel fele megelőzhető lenne 3 életmódbeli változtatással
- Offline megtakarítók aranybányája: egyre népszerűbb egy interneten nem kapható állampapír
- Cikinek érzed ezeket a dolgokat? Magas a társas intelligenciád!
- Trump egy törvénytervezettel közelebb került Grönlandhoz
- A fővárosra is kiadta a másodfokú riasztást a meteorológiai szolgálat
- Orbán bajban van: még a választások előtt elsodorhatja a kormányt a népharag
- A Fidesz rendszere kiöregedett – Rogán és Orbán hibát hibára halmoz
- KSH: tovább nőtt az SNI-s diákok száma a 2025/2026-os tanévben
- Áprilisi választás: mennyire van kőbe vésve a dátum?
- Orbán amerikai álma összetört
- Orbán szemében már mindenki ellenség
- A Fidesz egy bűnszervezet
- Orbán Viktor: Ameddig ők vergődnek, mi tesszük a dolgunkat
- Nappal a játszótéren erőszakoskodott egy kisfiúval a férfi egy Vác melletti településen
- Orbán mindent bevet: így akarja megbénítani a Tisza-kormányt!
- Megvannak az adatok - Ez volt az infláció 2025-ben
- Letargikusan indul az új év? 4 tipp, hogy érezhető legyen a változás
- Elbúcsúzhatunk a porckopástól – legalábbis ezt sugallja egy új felfedezés
- Orbánig érnek a botrányok - Ágh Attila szerint innen már nincs visszaút
- „Kiderült: minden összeomlik, amit a Fidesz mondott”
- Szőlő utca: Orbán felelőssége is felvethető
- "Az agresszív fenyegetésre el tud veszni a türelem"
- Putyin nem áll meg: háborút akar
- Repedezik a hatalom fala – belülről rohad szét a rendszer
- A bélrendszered legnagyobb ellensége ez a húsfajta
- Mennyit ér a bölcsészdiploma? Mutatjuk, mire számíthattok pályakezdőként
- Sem folyadék, sem szilárd anyag, inkább mindkettő - meglepő anyagi állapotot fedeztek fel
- Van olyan iskola, ahol a nagy hideg miatt nem mennek ki a gyerekek az udvarra
- 3 csillagjegy, akire nagy szerelem vár 2026-ban
- Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit
- Új napi kvíz - Derítsük ki, hogy vajon sikerül-e nyolcból legalább 5 kérdésre helyesen válaszolni
- Vakságot okozó parazita: a kontaktlencsét viselők vannak a legnagyobb veszélyben
- Napi horoszkóp 2026. január 13. – Probléma helyett egy új esély
- Időjárás kedden: Veronika napja megmutatja a tél erejét? Ónos esőre figyelmeztetnek
- Így reagálhat a szervezet a keddi időjárásra: orvosmeteorológiai figyelmeztetés
- Három gyerek, két hivatás – Negyven felett is újraírható az élet
- 83. Golden Globe-díjak - Teljes győztes lista film- és televíziós kategóriákban
- 5 lakberendezési trend az idei évből, ami élhetővé és időtállóvá teszi a teret
- Éjszaka a múzeumban: ottalvós bulit hirdetett az Amerikai Természetrajzi Múzeum
- Trump vereséget is jelenthet Orbán számára
- Zsenimérő agykarbantartó kvíz - A kiváló eredményhez legalább hat helyes válasz kell
- Azok a gyerekek, akik ezt az 3 dolgot látják a szüleiktől, felnőttként kevésbé szoronganak
- Be kell-e pótolni a rendkívüli tanítási szünetet?
- Beszakadt a jég? Ezek az életmentő lépések dönthetnek másodpercek alatt
- Kvíz: 8 trükkös kérdés a hóról, amin sokan elbuknak
- Balatoni Katalin: "Soha nem volt ilyen vonzó a pedagóguspálya!"
- Egyre élesebb a verseny Orbán és Magyar Péter között
- Ha 1 perc alatt végig játszod ezt a napi kvízt, vág az eszed, mint a borotva
- Állandóan beteg vagy? Szakértők szerint egyetlen vitamin hiánya állhat a háttérben
- Visszatér a királyság? – Új rendszer épül Orbán körül
- Ezek a múzeumok lesznek ingyenesen látogathatók január 22-én
- Trump miatt bukhat Orbán rendszere
- Horoszkóp percek – Ez lehet a tél érzelmi mélypontja a horoszkópod szerint
- Új ételpiramis: egy része jó elgondolás, a többi hajmeresztő? A szakértők szerint igen
- Lehet, hogy épp új szavakat tanul a kutyád?
- Napi zsenimérő kvíz: Magas lehet az IQ-ja annak, aki elér legalább hat pontot ebben a kvízben
- Ebben a kiadványban foglalták össze a legfontosabb tudnivalókat az szja-nyilatkozatokról
- Beindították a földön kívüli gyárat, ahol Földön nem létező anyagok készülnek majd
- „Tíz körömmel ragaszkodtam hozzá. Ezt nem lehet sem feldolgozni, sem megbocsátani” – így élte meg kirúgását a Vörösmarty tanára
- Új év, új egyensúly
- Január 20-ig dönteni kell: akár 1–2 millió forint lakhatási támogatás is elúszhat
- 80 éve ugyanott dolgozik a 105 éves olasz nő – a születésnapját is a munkahelyén ünnepelte
- 7 milliárdos számlagyár ellen folytatott bűnügyben zárt le egy nyomozást a NAV
- Felvételi 2026: ennyi állami ösztöndíjas helyet hirdettek meg a Semmelweis Egyetemen
- Orbán viseli a politikai felelősséget a gyermekbántalmazási ügyekért
- Itt vannak a TOTÓ 2. heti 2. fordulós eredményei és a nyeremények - 2026. január 12.
- Rogán találja ki Orbán hamis figuráját
- Te is a zsenik klubjába tartozol! Érj el legalább 7 pontot ezen a napi kvízen
- Hajnalok hajnalán indult útnak egy elszánt diák az iskolába Esztergomban
- A tested hamarabb jelez, hogy utálod a munkádat, mint ahogy tudatosulna benned
- Nem tudod, milyen pályát válassz? A DPR új felületei segíthetnek
- KSH: novemberben éves alapon 5,4 százalékkal esett vissza az ipari termelés Magyarországon
- Sosem látott „Stranger Things”-fegyverrel egyszerűen kikapcsolták a venezuelai katonákat az amerikaiak
- Közelebb a végtelen energiához: a mesterséges nap egy korábban elképzelhetetlen mérföldkövet ért el
- Így hat a tetoválás az immunrendszeredre: nem fogsz örülni
- Már csak egy hetük maradt a szülőknek: január 19-ig kérhető a plusz egy év óvoda
- Kortalan stílus: a stylistok szerint ezek a frizurák éveket fiatalítanak 60 felett
- Lackfi János: Fél egészség
- Felvételi 2026: ezt kell tudni az ELTE állami ösztöndíjas helyeiről
- A hideg miatt sok iskolában korlátozzák az udvari szüneteket
- Mit árul el gyerekkorunkról az, ahogyan a pénzzel bánunk?
- Gyerekpszichológus: ha a gyerek bukdácsol elsőben, az nem akarat vagy képesség kérdése
- Bajba került egy űrhajós, emiatt példátlan eseményre kerül sor a Nemzetközi Űrállomáson
- Mesél az erdő – Képzelt (?) riport egy füvészkerti sétáról
- Hideg idő, havazás: 27 középiskolában rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el
- 5 stressztípus létezik: Melyikbe tartozol, és hogyan kezelheted jobban?
- Száguldás, tiltás, börtön – E-rollerek a nagyvilágban
- Öt fesztivál Európában, amit érdemes megnézni 2026-ban
- Sok iskolában már nem hiszik el, hogy a diákok végig tudnak olvasni egy regényt
- Ezért vált Iványi Gábor Orbán célpontjává
- A Fideszben eluralkodott a kétségbeesés – már ígérni se mernek
- A gyerekek nem tanulnak meg beszélgetni, és erről is a képernyő tehet
- Amikor elgurul a gyógyszer – Gulyás kijelentése új mélypont a Fidesznél
- Pluszpont járhat érte a felvételin: elindult a regisztráció a Közgazdasági Diákolimpiára
- 10 dolog, amivel támogathatod a kamaszodat 2026-ban
- A robotporszívók Supermanje bemutatta különleges képességét
- Orbán felköpött és aláállt – a legdurvább pillanat!
- Finnországban már az óvodás gyerekek is tudják, mit jelent az AI-deepfake
- Zöldséges, fetás rétesháromszög fokhagymás tejföllel
- Anya, hibáztál! Amikor a szüleinket vádoljuk
- A téridő összenyomására képes gravitációs gépet építettek
- Napi 400 millió forintot bukunk Orbán miatt
- Így kente el a Delta Force az orosz Wagner zsoldosok száját
- Sokkoló, de ezek a mindennapos szokásaid zsugorítják az agyad
- Orbán már nem bújhat el – a botrány visszaüt
- Hány pontos központi írásbeli kellett ahhoz tavaly, hogy behívjanak valaki szóbelizni egy elit hatosztályos gimnáziumba?
- Orbán ebből a botrányból már nem menekülhet
- A Fidesz harckocsikkal megy havat lapátolni
- Választási csalásra készülhet a Fidesz
- Orbán háborús uszítása bűncselekmény
- Magyar György: Magyarországon fasisztának szabad lenni, antifasisztának nem
- Trump játszóteret épít magának
- Orbánék tudatosan sértik meg a törvényeket
- Orbán rendszere nem védte a gyermeket, hanem eltussolta a botrányokat
- Trump bolondot csinált Orbánból
- Mit tesz a Fidesz, ha veszít? – Félelmetes dolgok jöhetnek!
- Trump és Putyin kapcsolata egyre feszültebb
- "Orbán arra tett esküt, hogy kifosztja az országot"
- Jocó bácsi a rendszer hibái miatt adta fel karrierjét
- Magyar energia: nem Orbán tartja életben az országot!
- Orbán rendszere kártyavárként dőlhet össze
- Trump sarokba szorította Orbánt
- Szentkirályi Alexandra: Magyar Péter a baloldali elemzők szerint is kezd unalmas lenni
- Hűség napja: Sopron történelmi döntése, amely megváltoztatta Magyarország sorsát
- Házasság első látásra: Miló Viki sírva vallott arról, milyen szörnyűség történt vele gyerekként
- Vadászgépek, zavaróberendezések és brutális lezárások – példátlan biztonsági készültség várható Budapesten a Trump–Putyin csúcstalálkozó alatt
- „Éljen a lex guriga!” – így reagált Magyar Péter arra, hogy a kormány januártól biztosítja a wc-papírt és a kézmosószert a kórházakban
- Januártól a kormány központilag biztosítja a wc-papírt és a kézmosószert a kórházakban
- Azahriah most írja be magát a történelemkönyvekbe – óriási műsorral tért vissza az MVM Dome-ban
- Durva baleset: Rommá tört egy rendőrautó éjszaka a Hungária körúton
- Halloweeni programok 2025-ben – a legjobb bulik és rendezvények országszerte
- Itt a tökszezon! Minden, amit érdemes tudni a tökről + 2 szuper tökös recept
- „Az, hogy Trump és Putyin Budapestet választotta, diplomáciai siker, hatalmas lehetőség” – mondja Bendarzsevszkij Anton külpolitikai szakértő
- Házasság első látásra: „Próbáltam magamat adni, és nyitottnak lenni mindenre” – Kármen és Dani rekordgyorsasággal került egy hullámhosszra
- Kocsis Máté: 25 éve ismerem Magyar Pétert, világéletében egy lúzer volt
- Jön a hidegfront a hétvégére: megerősödik a szél, vasárnap hajnalban pedig -4 fok is lehet
- Minden királyi címéről lemond András herceg
- A 10 legnépszerűbb ikonikus horrorfilm, ami tökéletes választás halloween éjszakájára is
- Kiderült, kik lesznek Sebestyén Balázs segítői az RTL vadonatúj műsorában
- Fenntartható épületek: az el nem bontott jövőnk
- Hetek óta 28 foknál melegebb lakás, ilyen a hűtésszegénység Magyarországon
- A törökök sem elégedettek a BYD tempójával, de ez még nem cáfolja a szegedi csúszást
- Már csaknem úgy pörög a lakáspiac, mint a járvány előtt
- Az Airbnb segítségével éri utol a budapesti turisztika Bécset, de ennek ára van
- Sorra esnek el a gigagyárak, amelyek elkezdhetnék tolni a magyar GDP-t
- Annak is kiváló lesz az Otthon start, akinek megvan a pénze a lakásra, vagy akár külföldön él
- A kiberbűnözők munkavállalói adatok megszerzésén dolgoznak Magyarországon
- Pénzeszsákokat szórnak szét a magyar falvakban, és nem biztos, hogy ez jó ötlet
- Július első hetében a napelemek már Paksot is lenyomták
- Mészáros Lőrinc kiszabadította a szellemet a palackból, pólóra nyomnák, hogy „legyetek bátorak”
- A befektetők a piaci logikát is felülírják az ingatlanpiacon
- Nincs modern civilizáció bőséges energia nélkül, mégsem figyelünk rá eléggé
- Eljött Európa ideje, de ki fog ebből profitálni?
- Rövidtávú élénkítésért jelentős kockázatot vállal Amerika
- Az ellenzéknek fékeznie kellene a gazdasági csodavárást
- Már tavaly veszteségessé vált a friss tej bolti eladása
- Ráfüggött Amerikára az európai autóipar, mielőtt Trump belekezdett a vámháborúba
- Választási ígéretként a bérlakások építése, hatalomra jutva az eladásuk jellemző idehaza
- Csökken a népesség, pang az ingatlanpiac az önazonossági törvénnyel elsőként élő városban
- Nálunk új munkaszüneti napért gyűjtenek aláírásokat, a francia kormány kettőt is eltörölne
- Több lehetőség lenne a négynapos munkahétben, ha nem a csodát várnánk tőle
- A CATL akkumulátoraihoz szükséges technológia exportját is korlátozza Kína
- Mindent vivő negyedik otthonfelújítási program érkezhet a most futó három mellé
- Mr. Russia közel százmillió forintért ad tanácsot a MÁV-nak
- Üzleti életet lehelnek a DÁP-ba, közeledik az aláírt és befotózott papírok korának vége
- Ismét egy lakáspiaci határidő bejelentésével akarja pörgetni a gazdaságot a kormány
- A Tisza plusz 500 milliárdja sem mozdítaná ki az utolsó helyről a magyar egészségügyet
- Recesszióba taszíthatja Magyarországot, ha életbe lép Trump 30 százalékos vámja
- Rég átadták, mégis tovább drágul az M6-os eddig is nagyon költséges utolsó szakasza
- Tizenhétszeresükre nőttek a bérek a labdarúgó NB I-ben 2010 óta, legalábbis papíron
- Nem a szankciók, hanem a költségvetés helyzete miatt drágulhat a gáz és az áram
- Van egy katonailag is fontos ásvány, amelynek hamarosan meglesz a nyugati ellátási lánca
- Visszatért a nulla forintos folyószámlák kora
- Az új lakáshitel törlesztőjét sem keresik meg sokan azok közül, akiknek Orbán segítene
- 270 milliárdot osztogat el idén a kormány, és ez még csak a bemelegítés
- Durva drágulás jön a hőszivattyúknál, és később akár a légkondiknál is
- Lezajlott az idei harmadik hazai sztrájk, és lehet még folytatása
- Hiába a Trump-barátság, 35 százalékos amerikai vámot kap a nyakába Szerbia
- Külföldi hitelek miatt akadt el az állam és Tiborcz István nagy vasúti üzlete
- Ötször gyorsabbnak érzékeljük az inflációt a valósnál, és ez elég sok problémát okoz
- Súlyosabb piaci gondok húzódnak meg az Unitravel csődje mögött
- Kilenc hónapja az élre várták a magyar gazdaságot, miért néz ki most mégis az utolsó hely?
- A bizalomvesztés ördögi körébe került a magyar gazdaság
- Több száz magyar dolgozó maradhat ki az Otthon Start programból
- Az árrésstop miatt nincs elég olcsó tej a boltban
- Feldoppingolt arany lehet a bitcoin, de más kriptoeszközök is egyre fontosabbá válnak
- Közép-Európát sújtják leginkább hosszabb és súlyosabb aszályok a fejlett világon belül
- Nagy lehetőségek előtt áll az akkumulátoripar, csak el kéne szakadni a járműgyártástól
- Nem volt elég 63 milliárd forint egy évre a labdarúgó NB I-nek
- Szijjártó Péter elárulta, hogy több evakuációs művelet is folyamatban van a magyarok kimenekítése érdekében a Közel-Keleten
- Nyilvánosan akarta karddal lefejezni a miniszterelnököt, időben lecsapott rá a TEK kommandója (videó)
- Magyar Péter épp most bizniszelt össze 70 milliót 4iG részvényekből, de persze ezt is csak a rendszerváltás és a magyarok érdekében tette!
- GEOrgPOLITIKA | Trump nem engedélyezte Ajatollah Hámenei megölését
- Portik Tamás fiának börtönbe kell vonulnia és csak hét hónap letöltése után szabadulhat feltételesen
- Hatalmas érdeklődés, átalakuló vásárlói szokások – Lezajlott a 96. Ünnepi Könyvhét (PS-exkluzív!)
- A devizahitelesekért nem sikerült kiállni, de az Apró-villa Klárája most már megvédené a nép gyermekeit
- Hol van az iráni légierő?
- Most aztán kemény kézzel ment neki Putyinnak az EU! – Az ukrán győzelemért cserébe inkább sokkal többet fizettetnének velünk a NEM orosz gázért
- Ernst Röhm szellemiségében találkozott Ukrajnában a banderizmus és a progresszió