Kezdetét vette Krisna-völgyben a turisztikai szezon, ennek első nagyszabású rendezvénye pedig a Boldog Boci Fesztivál, amely alkalomból a farm ökrei és tehenei kerülnek a figyelem középpontjába. A Krisna-hívők nemcsak hogy vegetáriánusok, hanem nagy tisztelettel adóznak a teheneknek és ökröknek, akik tejükkel látják el az embereket, és erejük által munkával is segítik a közösség tagjait. Indiában természetesen nagy hagyománya van ennek, hazánkban viszont nem igazán hangsúlyozzuk ezek fontosságát. Egyszerűen megvásároljuk a boltban a tejipari termékeket, ám arra ritkán gondolunk, hogy a termék mögött milyen fájdalmas próbatételek húzódnak meg, és az milyen szenvedéssel jár az állatok számára.

Hazánkban egyetlen Tehénvédelmi Központ (szanszkrit nevén „Gosala”) található, ami Krisna-völgyben működik. Itt az állatok etikus tartására rendezkedtek be a hívők.
Hisszük, hogy az etikus és szeretetteljes bánásmód, az, hogy környezetünkben minden állat, minden élőlény egészséges és boldog, összességében egy sokkal pozitívabb atmoszférát teremt, és ezáltal teljesebb életet élhetünk. Krisna-völgyben boldogok a bocik is, hiszen érzik, tudják, hogy biztonságban vannak, és így igazi társaivá válnak az embernek. Így élhetünk együtt szimbiózisban, teljes egységben a természettel.
A Boldog Boci Fesztiválra a média képviselőit is várjuk szeretettel!
 

A sajtó képviselői itt regisztrálhatnak: +36 30 336 7171 (vagy emailben). 
A helyszínen Magola Roland kollégám várja majd az érdeklődőket.

Kérlek, hogy lehetőség szerint adjatok hírt az eseményről. Szükség esetén fotókat tudok küldeni.
A program menete 2 helyszínen:

Tehénvédelmi Központ, Gosala
11:00 – A VENDÉGEK KÖSZÖNTÉSE, a Krisna-völgyi Tehénvédelmi Központ bemutatása
11:30 – POLA PUJA ceremónia – hagyományos indiai rítus a tisztelet kifejezésére
12:00 – TÖRPE ZEBUK ETETÉSE, TEHENEK DÍSZÍTÉSE FESTÉSSEL
12:30 – ÖKRÖSSZEKÉR TÚRA
(Árak: felnőtt 2.500 Ft/fő, 14 éves korig 1 000 Ft/fő, 6 éves korig ingyenes)
12:30 – Az ökrösmalom titkai – hazánk egyetlen aktívan működő JÁRGÁNYHÁZÁNAK bemutatása és a működés megtekintése
14:00 – KÉZI FEJÉS bemutató
11:00-16:00 – Kérdezz a tehenészet vezetőjétől – kötetlen beszélgetés egész nap Pada Kamalával, aki minden tehén és ökör nevét is tudja 😉

Templom (főépület)
12:00-17:00 – Mandír látogatás: a szentély megtekintése vendégvezetéssel – óránként indul
13:30 – ÖKRÖSSZEKÉR TÚRA, indulás a Gauranga térről, a templom elől
12:00-16:00 – GOVINDA ÉTTEREM: ebéd, csemegék, helyi tejből készült finomságok

A rendezvény a vendégek számára az általános Krisna-völgyi belépőjeggyel látogatható. Sajtóregisztrációval ingyenes.

Gyertek el, és tapasztaljuk meg együtt a Krisna-völgyi Boldog Boci Fesztivál örömteli hangulatát!

By hirora